Nos, legtöbben biztos tudjátok, hogy már rég hazaértünk, újra a régi életünket éljük és elvagyunk. Ezzel a képpel zárnánk blogunkat, ne olvassatok minket tovább, nem lesz több bejegyzés. Köszönjük az eddigi látogatásaitokat, és szép nyarat kívánunk nektek!

Tia és Viki

- Úgy élvezlek titeket!
- Miii?
- Úgy élvezlek titeket, olyan viccesek vagytok.

- Légy férfi, és gyilkold meg!!! (lánynak címezve)

- Tarkón csaplak!
- Mi az a tarkó?

- Beköplek Anikó néninél!
- Mii? Le fogsz köpni?

- Olyan viccesen beszéltek.
- Ez csak nézőpont kérdése.

- Hol van Alex?
- Nem jött ma iskolába.
- Miért nem?
- Mert tegnap megvertem.
- Naaa, de miért?
- Mer' szökik. (Szökik=nekiugrik, vagy vmi ilyesmi.) (és mindezt a legnagyobb lelki nyugalommal mondta, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne)

Mosogatok, odajön Aranka néni:
- Te olyat is használsz? (mosogatószer) ...Igaz, néha nem árt.

- Sugárba jött a hasam.

Beszédtéma: Mosás.
- A Persil sokat segít ám! (meg úgy általánosságban a mosószerekre gondolt)

- Nem kapom a pixemet. (Fordítás: Nem találom a golyóstollamat.)

- Nem járunk kariókával! (Fordítás: Nem szabad a filctollat használni!)

Amikor lekéstük az utolsó buszt:
- Ne nézzél, vigyél haza!

illetve:
- Ne dudálj, vigyél haza!

- Hogy csónak? (Fordítás: Hogy hívnak?)

- Hol a másik? Ketten vagytok!

- Gyere ide, na, gyere már ide, na gyere ide, na, gyere már ide csak egy kicsit, na gyere idee, na gyere már ide, na gyere ide, gyere már ide! (ezt így egyben, bármiféle szünet nélkül, fél órán keresztül, ismételgetve.)

A fent említett eset után hallottuk, ahogy nap végén panaszkodott valakinek:
- Én hívtam, hívtam és hívtam, de ő nem, és nem és nem jött!

Itt egyébként minden sportcipőt adidasnak hívnak.

- A csimmasz mindenedet!

- Eeeej, a mamaligádat!

És ami minden reggel megtörténik:
- Jön Aranka néni! Van még kávéd?
- Fél bögrényi.
- Nekem is. Na, akkor igyuk húzóra!
(Aranka néni allergiás mindenféle szagra, illatra, a kávéra nagyon.)
 

2 hete vagyunk újra itt, megpróbálom összefoglalni a történéseket.

De előbb: Köszi, hogy hazavittetek minket, szép meglepi volt :)

Szóóval, múlt hétfőn érkeztünk meg, és a gyerekek nagyon örültek nekünk, tiszta kis cukorborsók voltak... (legalábbis egy részük)

Aztán múlt szombaton mentünk Marosvásárhelyre, eszegettünk, fényképezgettünk, voltunk 7D-s moziban, ami tök jó volt, egy 10 perces animációs filmet néztünk meg,  mozgott a szék összevissza, ahogy a főhős, volt, hogy levegőt fújtak a lábunknál, nyakunknál, egy szereplő tüsszentett, és vizet fröcsköltek az arcunkba. Érdekes volt.

Vasárnap is átnéztünk, Tia elment bapti gyülibe, ahol tök jófej emberkék voltak, és meghívtak minket, hogy ünnepeljük velük május elsejét, egy Bekecs-túrával. Tehát kedden kirándultunk, szép helyen, kedves emberekkel, mit mondjak még? :)

A szerda és a csütörtök hamar eltelt a gyerekekkel, elkezdődtek a kerti munkálatok... Képzeljétek, vetettem borsót!

Az egyik kisfiú azt mondta nekünk, hogy ugyanúgy szeret minket, mint az anyukáját és az apukáját. Hát kaphatnánk ennél nagyobb elismerést? :)

Pénteken Nyárádszeredába mentünk a gyerekekkel, hogy lepacsizzunk az ottani napközisekkel, ami szerintem sikerült. Igazán helyesek voltak ők is, tök hamar összebratyiztak a mi gyerekeinkkel, és tök jó játszótér van náluk. Olyasmi, mint egy kisebb kalandpark biztonsági felszerelések nélkül. Találkoztunk Csaba testvérrel, aki nagyon közvetlen volt, beszélgetett velünk kicsit, és fogalmunk sincs, hogy miért, bemutatott minket a szeredai polgármesternek. Tartott egy misét is, ami tetszett, azután a 32 gyerekkel, Tiával, Anikó és Aranka nénivel behajtogattuk magunkat a 16 fős buszba.

Tegnap voltunk Szovátán, hirtelen felindulásból. Udvarhelyre akartunk menni igazából, csak elaludtunk. Kürtöskalácsot enni ebédre, aztán olyan busszal utazni, amin rajtunk kívül csak a sofőr van, király.

Ma volt a harmadikosok elsőáldozása, nagyon kis helyesek voltak, szépen felöltöztek mind székelyruhába, a lányok fején gyöngyvirágkoszorú. Utána Vármezőbe szerettünk volna ellátogatni, de végül ismét Szovátán kötöttünk ki. Mivel tegnap odafelé háromnegyed órát késett a busz, ma túl sokat kellett várnunk ahhoz, hogy rájöjjünk: lekéstük. De a buszmegállóban elég jól elbeszélgettünk egy nővel.

Utána pedig, mivel már nagyon meguntuk, és nem akartunk 3 órát várni, elindultunk hazafelé, és életünkben először stoppoltunk. Egy román hapi vett fel minket, és teljesen normális volt.

Rendben hazaértünk, a napunkat két szivárvány és a kocsmai férfikórus végeláthatatlan koncertje koronázta.

Boldog anyák napját, legyen szép hetetek!

Anikó néni kedden hazaért, fülig érő mosollyal és kettős állampolgársággal. Ezen a napon ünnepeltük meg az egy hónapos itt tartózkodásunkat is.

Itt is tavaszodik. Tegnap már sehol sem láttunk egy pici hókupacot sem. Múlt héten megcsináltuk a napközi dekorációját, Tia hóvirágokat ragasztott az ablakokra, majd egy rakás pillangót meghajtogattunk, amiket felfűztünk és később a gyerekekkel kifeszítettünk a veranda oszlopai közé.

Képzeljétek, Aranka néni megtanított kosárkát horgolni. Valamelyik nap haza is kísértük, mert nagyon sok dolgot kellett hazavinnie. Teljesen pici, egyszerű háza van, sok helyen még felújításra szorul, van, ahol a villany sincs bevezetve, de mégis boldogan és elégedetten él benne. Eddigi bejegyzéseim során azt hiszem, sikerült kikerülnöm az ilyesmit, de most nem ússzátok meg: Nálunk sokan boldogtalanok valami olyasmi miatt, ami nincs, itt pedig nem vágynak olyasmire, amijük nem lehet, és ezért boldogok. Vagy legalábbis így vettem észre. Vagy ha nem is ezért, de mindenesetre nem tűnnek boldogtalannak.

Itt nem értik, hogy nálunk az emberek miért háborognak azon a bizonyos negyvenhétezerből meg lehet élni - kijelentésen. Ők majdnem a feléből élnek. Mondjuk ehhez hozzátartozik az is, hogy jó néhány dolog olcsóbb. Anikó néni mesélte, hogy amikor a német önkénteslány, Lisa itt volt, egyszer produkált egy 100 lei-es (kb. 7000 Ft) villanyszámlát, és nem érti, hogy mit csinálhatott, amitől ilyen magas lett a villany. Azt is hozzátette magyarázatként, hogy a napközinek amúgy is drágábban számolják fel a villanyt, mint nekik magánszemélyként.

Na, de térjünk vissza a tavaszra. Csütörtökön kimentünk a gyerekekkel az udvarra játszani, pénteken pedig nagytakarítást tartottunk. A házon belül felszedtük az összes szőnyeget (nagyon sok van), kiráztuk őket, az udvarról is eltüntettük a tűleveleket, és még a ház melletti utcaszakaszon is felszedtük a szemetet. Szemétszedés közben a gyerekek találtak egy rakat felelőtlenül eldobott injekciós tűt. Eszembe nem jutott, hogy ilyesmi errefelé megtörténhet. Utána amúgy játszottunk a gyerekekkel. Olyan kis helyesek, amikor rohangálnak, és vezetik le a fölös energiáikat. :)

Szombaton kipihentük magunkat: addig aludtunk, amíg csak jól esett, utána pedig kiültünk az udvarra olvasgatni. Később Tia csinált fincsifincsi császármorzsát. Vasárnap, a mise után Anikó néni áthívott minket magához. Megnéztük Imre bácsival a Forma1-et, ebédeltünk, iszogattunk, beszélgettünk, Anikó néni mesélt egy csomó mindent, Imre bácsi pedig énekelt nekünk. Nagyon szép hangja van.

Ma jött egy apáca a napközibe, megnézni, hogyan működnek a dolgok errefelé, milyenek a gyerekek. Szeptembertől szeretne önkénteskedni valahol errefelé, és most keresi a helyét. Igazán kedves hölgy volt, tanított a gyerekeknek énekeket, beszélgetett velük, mesélt nekünk néhány játékról. Remélem, az itteni gyerekek tetszenek majd neki a legjobban, mert Anikó néniék úgy örülnének egy ilyen segítőnek.

Ja, egy érdekes esetről el is felejtettem beszámolni. Néhány ember házában van fekete lyuk, ahol megmagyarázhatatlan módon eltűnnek fél pár zoknik, meg ilyesmi. Nos, nekem 1-2 hete eltűnt a fogkrémem, és csütörtökön észrevettük, hogy Tiáé fogyóban van, de a hétvégéig még pont kihúztuk volna vele. Pénteken a nagytakarításkor nem találtuk meg az enyémet, de legalább Tiáé is eltűnt. Szombaton feltúrtuk még egyszer a szobát, de nem találtuk egyiket sem. Vettünk egyet, amire azóta is úgy vigyázunk, mint a szemünk fényére. (Persze estére előkerült Tiáé is, egy olyan helyről, ahol már néztük korábban.)

Az itteni beszédben pedig kezd különösen zavarni a 'kapni' szó indokolatlan használata. Bezzeg amire azt kéne mondani, hogy 'kapni', arra valami tök hülye szót használnak. A legtöbb gyerek errefelé a "nyelvi anomáliák kincsestára". (Na miből idéztem?)

Holnap megyünk Szovátára megvenni a jegyünket hazafelé. Hamarosan otthon leszünk, ha csak egy kis időre is... :)

Szép hetet nektek!

No, hát egy ideje nem írtunk...

Hmhmhm. Mi is történt az elmúlt 2 hétben? Ja igen. Volt ugye nőnap, ami király volt, mert mindenki tök cuki volt, ünnepi hangulat lengte körbe az egész napot. Reggel a fiúk szépen sorba álltak, és külön-külön kihívtak mindkettőnket, majd egyesével adtak nekünk puszit és ölelést. Egy-egy virágot is kaptunk, illetve üdvözlőlapokat. Nagyon kis helyesek voltak.

Múlt héten Anikó néni elég sokat hiányzott, ez nagyjából annyit jelent, mint egy nehezített pálya a gyerekek fegyelmezésekor. Mindenesetre előhozta a rejtett kreativitásunkat, és az eddig a suliban elsajátított szunnyadó tudásunkat is. Eltelt így egy hétfőnk és egy keddünk. Amikor szerdán délben hazaérkezett Anikó néni, legszívesebben a nyakába ugrottunk volna. Még nagyobb volt a szomorúságunk, amikor kb. 20 perccel később hazament.

Csütörtökön volt az ünnepség. Először egy mise, aztán egy megemlékezés a templom előtti emlékműnél, ahol szavaltak a gyerekek és beszélt a polgármester is. Utána átmentünk a kb. 100 méterrel arrébb levő "1100 éve itt vagyunk" emlékműhöz is, ahol egy egyszerű, helyi bácsi mondott beszédet. Utána visszamentünk a napközibe, és rekord idő alatt készítettünk ebédet. Ja, egyébként már kedden elkezdtük sajnálni magunkat, amiért nem otthon vagyunk, és nem lehet hosszú hétvégénk. Ennek ellenére a péntek elég jól sikerült. Anikó néni és a férje ma tették le az állampolgári esküt Magyarországon, és szerettek volna nagyon csinosak lenni ezen a napon, ezért pénteken elmentek Székelyudvarhelyre vásárolni, és minket is magukkal vittek, hogy ha sokat nem is (csak mentünk, és jöttünk), de legalább valamit lássunk. Anikó néni annyira örült a ruhának, amit a férje vett neki, hogy nagy örömében ott is hagyta a táskáját.

Visszafelé Korondon is megálltunk, mert Anikó néniék ott is akartak vásárolni valamit, és teljesen eltűntek, mi addig fel-alá járkáltunk. Kiderült, hogy ott a legtöbb helyen forinttal is lehet fizetni. De a legnagyobb lol: találkoztunk ott egy emberrel, aki forintot koldult. Elsőre alig esett le, hogy mi olyan fura ebben.

Szombaton voltunk Szovátán, megkerestük azt a buszállomást, ahol majd fel kell szállnunk arra a drága buszra, ami hazavisz minket, megkerestük az utazási irodát is, ahol megvehetjük rá a jegyet, felmentünk a Medve-tóhoz, és elmentünk a Szent József Gyermekotthonba is, kicsit betekintettünk az ottani ügyekbe, megnéztük, milyen ott egy lakás, hogy mennek a dolgok, ilyesmi. Nagyon sok helyes gyerek volt ott. Remekül meg van egyébként csinálva az a hely. A lakások, az ebédlő, a kápolna... A nevelők és a gyerekek egyaránt boldognak tűntek.

Tegnap először azóta, hogy itt vagyunk, megnéztük azt a vásárt, amire minden vasárnap ébredni szoktunk. Utána elmentünk templomba, majd ebéd után ellátogattunk a temetőbe, mert onnan nagyjából egész Nyárádremetét be lehet látni.

A mai nap egész gyorsan eltelt, bár Anikó néni nagyon hiányzott. Reméljük, a holnapi napot még túléljük nélküle, utána pedig már itt marad.

Szép hetet Nektek!

Mi naiv kislányok már kezdtük azt hinni, hogy így 2 hét után nem igazán vagyunk megfigyelve. Rosszul hittük. Anikó néni is mondta, hogy mi vagyunk az újdonság, akikre mindenki figyel. Azt is mondta, hogy eddig az összes önkéntessel volt valami gubanc, szóval talán várják, hogy mikor csinálunk mi is valami nem túl jókislányosat. Annyira visszafogottak vagyunk, hogy velünk meg az a bajuk, hogy sosem lehet látni minket. Szinte soha nem megyünk ki a kapun. Épp ezért még kíváncsibbak ránk. A német önkénteslány, Lisa -aki 1 évet volt itt- minden reggel futott, ezzel adott okot rá, hogy megbámulják, beszélhessenek róla, hogy "láttátok, ez a kis szöszi már megint fut! Minek???" Mi nem adunk magunkból kb. semmit a falunak, csak a gyerekek találkoznak velünk és Anikó néniék. Szóval az emberek sokkal kíváncsibbak ránk.

Már meséltem, hogy az első héten rajtakaptunk egy nénit, hogy az ablakunk alatt hallgatózik. Amikor az internettel volt gáz, 2 ember jött "megszerelni" (az egyik csak nézte, a másik meg a saját youtube-os csatornáját mutogatta, Nyárádremetéről), amikor a fürdőszobai kályhával volt gond, akkor is bejött egy ember megnézni, hogy mi vele a probléma. Persze nem csinált semmit, csak megnézte, és mondott néhány olyan dolgot, amit eddig is tudtunk.

De ami ma történt, azon igazán kiakadtam. Az előző posztban említettem, hogy szombaton sétáltunk a környéken, vásároltunk. Ma délelőtt az egyik kislány rögtön érkezése után beszédbe elegyedett velem, fura volt, mert kérdezte, hogy milyen volt a hétvégénk. Azért volt fura, mert általában én kérdezek. Elmondtam, hogy jó volt, pihentünk, sétálgattunk, ilyesmi. Erre a kislány: "Anyukám látott titeket a boltban! Vettetek tejet, és..." ...és felsorolta a képzeletbeli bevásárlólistánkon szereplő dolgokat, amiket megvettünk.

Konkrétan semmit nem tudunk csinálni úgy, hogy ne tudna róla mindenki viszonylag hamar. Az ilyesmi engem eléggé zavar, de azt hiszem, még egész jól tudjuk kezelni. Még. Kíváncsi vagyok, mikor megy majd az agyunkra ez a sztárság. (A tippjeiteket várjuk kommentben.)

Elég jól indult a hetünk. Hétfőn kaptunk kitüntetést Anikó nénitől. Anikó néni csodálatos-láthatatlan kitüntetéseket osztogat. Ráfúj egy puszit az ujjaira, majd odateszi a bal mellkasunkhoz. Ha összegyűjtünk ötöt, beválthatjuk valamire. Azért kaptuk, mert jó kaját csináltunk hétvégén. Holnap nem fogunk kapni, mert se a tegnapi, se a mai ételből nem hagytunk neki.

Kedd reggelre esett egy kis hó. Ellapátoltam, amennyire tudtam. Aranka néni ért be először, és ő mesélte Anikó néninek, hogy már el volt lapátolva a hó, amikor megjött. Erre Anikó néni úgy megörült, hogy rögtön megölelt. Pedig csak egy kis hó volt.

A héten még Tia próbálkozott énekeket tanítgatni a gyerekeknek, de nem volt elég idő rá, hogy megfelelően rögzüljenek is.

Csütörtökre megint esett a hó. Ebéd előtt sétáltunk egyet a gyerekekkel, megmutogatták nekünk, ki hol lakik. Aznap volt elseje is, ezért Anikó nénitől kaptunk márciuskát. A márciuska egy kis virág alakú kitűző, rajta egy vékony, piros-fehér cérnából kötött masnival. Lányok szokták kapni, és a lényege, hogy "jöjjön már a tavasz".

Az egész hét nagyon gyorsan telt el. A péntek kifejezetten laza volt. Ebéd után megnéztük a gyerekekkel az Így neveld a sárkányodat c. mesét, utána kicsit tanultunk, később pedig mutogattunk nekik képeket. Lányok, elsősorban titeket mutattunk meg nekik. Titeket, az otthoni legkedvesebb barátnőinket. :) Plusz még olyan képeket mutattunk nekik, amik voltak Bélán, és úgy gondoltuk, hogy érdekli őket. (Vidámparkos képek, néhány SzESzes kép.)

Pénteken mostunk is, ami sokkal mókásabb volt így, hogy Anikó néni elhozta nekünk a szárítót, és volt mire kiteregetni...

Szombaton járkáltunk kicsit itt. Elmentünk a település határáig, vettünk sajtkrémet és tejet (a tejtermékeket árusító boltokig viszonylag messzire kell menni).

Egyébként ez a hét már kifejezetten jó volt. Anikó nénin azt éreztük, hogy nem tart minket teljesen életképtelennek, ami nagyon jól esik. A nagyobbak, akik eddig viszonylag zárkózottabbak voltak, elkezdtek megnyílni, és a mindig szomorú arcú Claudiácska is egész sokat mosolygott.

Képzeljétek, még túrót is készítettünk. Kezdjük megszokni az életet itt. A fűtést, a kályhán főzést (a mai ebédünk nagyon finomra sikerült), a gyerekeket, Anikó nénit. Még csak nemrég jöttünk, de már el is telt 2 hét, és csaknem egy hónap múlva hazalátogatunk.

Legyetek jók és gondoljatok ránk gyakran, mi is sokat gondolunk Rátok.

No, hát az van, hogy mi sem gondoltuk volna, de alig akad időnk valamire. És nem azért, mert elbénázzuk az időnket, hanem mert egyszerűen tényleg nincs. A hétköznap estéket úgy terveztük, hogy filmet fogunk nézni, miután végeztünk minden teendővel. Na, hát úgy alakult, hogy egy filmet sikerült megnéznünk hétköznap. Most fejeztük be a másodikat.

Tegnap voltunk Marosvásárhelyen, ahol átvettem az otthon hagyott fényképezőgépemet, megmutatták a könyvtárat, elmagyarázták nekünk, hol tudunk felszállni a buszra, majd otthagytak minket valahol. Szóval egyedül "fedeztük fel" a belvárost, egész sok mindent megtaláltunk. Érdekes, de már 6 nap után is nagyra tudtuk értékelni, hogy meleg vízben moshattunk kezet. Fél 3-kor értünk haza, és mi naiv kislányok az eddigi tapasztalataink ellenére azt hittük, hogy lesz egy csomó időnk. Nem volt. Valamiféle időhóhér ez a hely...

Mindig van mit csinálni. Minden reggel begyújtani, hétköznap napközben a gyerekekkel lenni, este rendbe tenni a dolgokat, megbeszélni a történéseket. Hétvégén főzni, mosni, takarítani, fát behordani, nem elfelejteni rakni a tűzre, mert ha elalszik, újra be kell gyújtani. Egyébként jelentem, a tűzgyújtás egyre jobban megy, bár még most is nehezen tudjuk elképzelni, hogyan képes bárki is úgy rendesen felgyújtani egy egész házat.

Visszaolvasva ezek tök egyszerű és rövid ideig tartó elfoglaltságoknak tűnnek, de valójában kályhán főzni sokkal-sokkal több ideig tart, mint otthon, ahol kerámialapos főzőlap van, és a mosógép is egy örökkévalóságig dolgozik, de szerencsére aközben tudunk mást is csinálni.

Ja, egyébként celebek vagyunk. Kedden volt az iskolások farsangi ünnepsége, ahova sikerült viszonylag feltűnésmentesen beslisszolnunk, erre naná, hogy az igazgatónő azzal kezdte a beszédét, hogy "Szeretettel köszöntjük ünnepségünkön a Szent Ferenc Alapítvány új önkénteseit, Krisztinát és Viktóriát, akik Magyarországról jöttek és szociálpedagógusok. Álljatok fel!"
Valamelyik nap rajtakaptam egy nénit, hogy az ablakunk alatt hallgatózik. A legtöbb ember fürkészően néz befelé, amikor elsétál a ház mellett.
Tegnap, amikor vártunk a Marosvásárhelyre menő buszra, rajtunk kívül egy néni és egy körülbelül korunkbeli fiú állt a buszmegállóban. Beszédbe elegyedtek, melyikük hova megy, majd egyikük felhozta a témát "Hallottad, hogy új tanítónénik érkeztek?" erre a másik: "Igen-igen, állítólag nagyon fiatalok." És még valamit beszéltek rólunk. Aztán jött egy busz, de az nem oda ment, ahova mi, szóval nem szálltunk fel rá, de gondoltuk, akkor már kihasználjuk a hírességünket, és beszédbe elegyedtünk a nénivel, megkérdeztük, hova megy, és hogy hol kell leszállnunk, ha egy bizonyos helyre akarunk eljutni Vásárhelyen. Gondoltam, ez mindenkinek jó lesz. Nekünk azért, mert hasznos infókhoz juthatunk, neki pedig azért, mert híresek vagyunk, és utána mesélgetheti majd bárkinek, hogy ő beszélt is velünk, és még azt sem tudtuk, hol kell leszállni. Szóval lesz pletykatémája a néninek. Mert egyébként itt a nevelőkön és a gyerekeken kívül nem beszélünk senkivel, és állítólag itt nagyon unatkoznak az emberek, szóval viszonylag érthető, hogy kíváncsiak ránk.

Egyébként leszámítva azt, hogy egyre változatosabb helyeken találunk magunkon égési sérüléseket és szálkákat, szinte minden sokkal jobban megy, mint az első 3 napban.

Mielőtt elköszönnék, szeretnénk kiírni egy pályázatot, amire nagy szeretettel várjuk a kreatív megoldásaitokat.
Általában krumplit eszünk pityókával. Hétköznap a nénik főznek, de hétvégén mi (vagyis inkább Tia, én még csak segítek neki), és minden étel finomra sikerül, csak a kályha sajátos adottságai miatt sose az lesz belőle, amit elsőre terveztünk. Vagy nem olyan lesz, ahogy elgondoltuk. A nénik pedig azt mondják, hagyjunk nekik mindig egy kicsit, és ezzel is vizsgázunk náluk, hogy milyet főzünk. Elrontott kaja pedig nincs, csak ugyebár más nevet kell adni neki. Néha gondolkodunk, mit mondjunk, amikor a nénik majd megkérdezik, hogyan készítettük, vagy, hogy mi ez. Kicsit érdekes volna azt mondani, hogy "ez sültkrumplinak indult, de inkább krumplipüré lett belőle", ezért döntöttük el, hogy kiírunk egy krumplis ételnév-pályázatot, hogy legyen mit mondanunk a néniknek. A legkreatívabb versenyző nyereménye egy eredeti, erdélyi gyújtós lesz, ami a leghasznosabb dolog e vidéken. A megoldásokat kommentben várjuk.

Eddigi felfedezéseink: 

-1bőrönd+3hónap= ERROR

-a bkv bérlet és jegy éghető ezért kincsként kell rá vigyázni (és mindenre ami éghető)

-a gumicsizma bármennyire ellenkezik az elveinkkel, mégis az egyik legjobb döntésünk volt

-a tárgyakat két kategóriába lehet sorolni: "éghető" és "inkább ne dobjuk tűzre, mert büdösen ég vagy tönkre vágja az egyetlen melegforrásunkat"

-mindig van rövidebb út, mert senkit nem zavar, ha átmész a szomszéd udvarán

-attól még, h egyszer sikerül a tűzet 20perc alatt begyújtani, nem biztos, h másnapnem fogsz vele 1órát bénázni

-ha a szobában hagyod az ételt az baj, mert egerek költözhetnek a házba, de ezek olyan intelligens egerek, h a konyhába eszükbe nem jutna bemenni, mert nyilván el tudják olvasni a "a konyhába köpeny nélkül belépni tilos" feliratot

És igen, a tűz gyújtás okozza a legnagyobb gondot, ha nem esett volna le ;)

Már csak 2 nap.

Csütörtök reggel konkrétan úgy éreztem, mintha még semmit nem intéztünk volna el. Azóta változott a véleményem, és ha akkor igazán magamba szállok, találtam volna néhány dolgot, amit már elég ügyesen elrendeztünk.

Például már legalább 1 hónapja megvan az EU-s TB kártyánk. Tegnap pedig már minden tanár aláírta a kurzusteljesítési lapunkat, és szinte minden iskolai dolgunkat elintéztük.

Ma találkoztunk Szandival, akitől kaptunk 1-1 plakátot, amiken a közös fotóink vannak összegyűjtve. Legalább az egyiket magunkkal visszük, hogy legyen mit nézegetni, amikor hiányoztok (minden második pillanatban). *Köszi, lányok :)!*

Nem tudom, Tia hogy áll a dolgaival, de ma azt mondta, hogy még ő sem pakolta össze a cuccait. Nos, még én sem. És még néhány dolgot meg se vettem. De úgy érzem, mindenre lesz időm. Valamiért még mindig nyugodt vagyok. Nem félek, nem izgulok. Mindenki azt kérdezgeti tőlünk: "Nem izgulsz (/izgultok)?" Nos, nem. Talán azért, mert annyi mindent kellett hirtelen elintézni, hogy úgy igazán még felfogni sem volt időnk. Nincs időnk az idegeskedésre. De nincs is min idegeskednünk. Rita azt mondta, hogy az intézményvezetőnk tök jó fej lesz. És egyébként is: Mi baj történhet? Rájöttünk egy ideje, hogy még macicsemege sem lesz belőlünk, mert azok még téli álmot alszanak. Semmi probléma nem történhet...

...jó lesz! Jóóó lesz!

Akiktől pedig nem tudtunk elbúcsúzni, azoktól ezúton szeretnénk elnézést kérni, nem direkt hagytunk ki titeket, csak baromi sok a dolgunk! De tényleg... és sajnáljuk.