A fogkrém

2012.03.26. 22:34

Anikó néni kedden hazaért, fülig érő mosollyal és kettős állampolgársággal. Ezen a napon ünnepeltük meg az egy hónapos itt tartózkodásunkat is.

Itt is tavaszodik. Tegnap már sehol sem láttunk egy pici hókupacot sem. Múlt héten megcsináltuk a napközi dekorációját, Tia hóvirágokat ragasztott az ablakokra, majd egy rakás pillangót meghajtogattunk, amiket felfűztünk és később a gyerekekkel kifeszítettünk a veranda oszlopai közé.

Képzeljétek, Aranka néni megtanított kosárkát horgolni. Valamelyik nap haza is kísértük, mert nagyon sok dolgot kellett hazavinnie. Teljesen pici, egyszerű háza van, sok helyen még felújításra szorul, van, ahol a villany sincs bevezetve, de mégis boldogan és elégedetten él benne. Eddigi bejegyzéseim során azt hiszem, sikerült kikerülnöm az ilyesmit, de most nem ússzátok meg: Nálunk sokan boldogtalanok valami olyasmi miatt, ami nincs, itt pedig nem vágynak olyasmire, amijük nem lehet, és ezért boldogok. Vagy legalábbis így vettem észre. Vagy ha nem is ezért, de mindenesetre nem tűnnek boldogtalannak.

Itt nem értik, hogy nálunk az emberek miért háborognak azon a bizonyos negyvenhétezerből meg lehet élni - kijelentésen. Ők majdnem a feléből élnek. Mondjuk ehhez hozzátartozik az is, hogy jó néhány dolog olcsóbb. Anikó néni mesélte, hogy amikor a német önkénteslány, Lisa itt volt, egyszer produkált egy 100 lei-es (kb. 7000 Ft) villanyszámlát, és nem érti, hogy mit csinálhatott, amitől ilyen magas lett a villany. Azt is hozzátette magyarázatként, hogy a napközinek amúgy is drágábban számolják fel a villanyt, mint nekik magánszemélyként.

Na, de térjünk vissza a tavaszra. Csütörtökön kimentünk a gyerekekkel az udvarra játszani, pénteken pedig nagytakarítást tartottunk. A házon belül felszedtük az összes szőnyeget (nagyon sok van), kiráztuk őket, az udvarról is eltüntettük a tűleveleket, és még a ház melletti utcaszakaszon is felszedtük a szemetet. Szemétszedés közben a gyerekek találtak egy rakat felelőtlenül eldobott injekciós tűt. Eszembe nem jutott, hogy ilyesmi errefelé megtörténhet. Utána amúgy játszottunk a gyerekekkel. Olyan kis helyesek, amikor rohangálnak, és vezetik le a fölös energiáikat. :)

Szombaton kipihentük magunkat: addig aludtunk, amíg csak jól esett, utána pedig kiültünk az udvarra olvasgatni. Később Tia csinált fincsifincsi császármorzsát. Vasárnap, a mise után Anikó néni áthívott minket magához. Megnéztük Imre bácsival a Forma1-et, ebédeltünk, iszogattunk, beszélgettünk, Anikó néni mesélt egy csomó mindent, Imre bácsi pedig énekelt nekünk. Nagyon szép hangja van.

Ma jött egy apáca a napközibe, megnézni, hogyan működnek a dolgok errefelé, milyenek a gyerekek. Szeptembertől szeretne önkénteskedni valahol errefelé, és most keresi a helyét. Igazán kedves hölgy volt, tanított a gyerekeknek énekeket, beszélgetett velük, mesélt nekünk néhány játékról. Remélem, az itteni gyerekek tetszenek majd neki a legjobban, mert Anikó néniék úgy örülnének egy ilyen segítőnek.

Ja, egy érdekes esetről el is felejtettem beszámolni. Néhány ember házában van fekete lyuk, ahol megmagyarázhatatlan módon eltűnnek fél pár zoknik, meg ilyesmi. Nos, nekem 1-2 hete eltűnt a fogkrémem, és csütörtökön észrevettük, hogy Tiáé fogyóban van, de a hétvégéig még pont kihúztuk volna vele. Pénteken a nagytakarításkor nem találtuk meg az enyémet, de legalább Tiáé is eltűnt. Szombaton feltúrtuk még egyszer a szobát, de nem találtuk egyiket sem. Vettünk egyet, amire azóta is úgy vigyázunk, mint a szemünk fényére. (Persze estére előkerült Tiáé is, egy olyan helyről, ahol már néztük korábban.)

Az itteni beszédben pedig kezd különösen zavarni a 'kapni' szó indokolatlan használata. Bezzeg amire azt kéne mondani, hogy 'kapni', arra valami tök hülye szót használnak. A legtöbb gyerek errefelé a "nyelvi anomáliák kincsestára". (Na miből idéztem?)

Holnap megyünk Szovátára megvenni a jegyünket hazafelé. Hamarosan otthon leszünk, ha csak egy kis időre is... :)

Szép hetet nektek!

A bejegyzés trackback címe:

https://macicsemege.blog.hu/api/trackback/id/tr354342304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Berkut 2012.03.27. 22:36:48

Manapság mindenki csak kihasználja a fogkrémeket, igazán lehetne nekik is rendes életük!

(biztos csak kiment egy doboz cigiért)
süti beállítások módosítása