Helyzetjelentés

2012.02.26. 17:46

No, hát az van, hogy mi sem gondoltuk volna, de alig akad időnk valamire. És nem azért, mert elbénázzuk az időnket, hanem mert egyszerűen tényleg nincs. A hétköznap estéket úgy terveztük, hogy filmet fogunk nézni, miután végeztünk minden teendővel. Na, hát úgy alakult, hogy egy filmet sikerült megnéznünk hétköznap. Most fejeztük be a másodikat.

Tegnap voltunk Marosvásárhelyen, ahol átvettem az otthon hagyott fényképezőgépemet, megmutatták a könyvtárat, elmagyarázták nekünk, hol tudunk felszállni a buszra, majd otthagytak minket valahol. Szóval egyedül "fedeztük fel" a belvárost, egész sok mindent megtaláltunk. Érdekes, de már 6 nap után is nagyra tudtuk értékelni, hogy meleg vízben moshattunk kezet. Fél 3-kor értünk haza, és mi naiv kislányok az eddigi tapasztalataink ellenére azt hittük, hogy lesz egy csomó időnk. Nem volt. Valamiféle időhóhér ez a hely...

Mindig van mit csinálni. Minden reggel begyújtani, hétköznap napközben a gyerekekkel lenni, este rendbe tenni a dolgokat, megbeszélni a történéseket. Hétvégén főzni, mosni, takarítani, fát behordani, nem elfelejteni rakni a tűzre, mert ha elalszik, újra be kell gyújtani. Egyébként jelentem, a tűzgyújtás egyre jobban megy, bár még most is nehezen tudjuk elképzelni, hogyan képes bárki is úgy rendesen felgyújtani egy egész házat.

Visszaolvasva ezek tök egyszerű és rövid ideig tartó elfoglaltságoknak tűnnek, de valójában kályhán főzni sokkal-sokkal több ideig tart, mint otthon, ahol kerámialapos főzőlap van, és a mosógép is egy örökkévalóságig dolgozik, de szerencsére aközben tudunk mást is csinálni.

Ja, egyébként celebek vagyunk. Kedden volt az iskolások farsangi ünnepsége, ahova sikerült viszonylag feltűnésmentesen beslisszolnunk, erre naná, hogy az igazgatónő azzal kezdte a beszédét, hogy "Szeretettel köszöntjük ünnepségünkön a Szent Ferenc Alapítvány új önkénteseit, Krisztinát és Viktóriát, akik Magyarországról jöttek és szociálpedagógusok. Álljatok fel!"
Valamelyik nap rajtakaptam egy nénit, hogy az ablakunk alatt hallgatózik. A legtöbb ember fürkészően néz befelé, amikor elsétál a ház mellett.
Tegnap, amikor vártunk a Marosvásárhelyre menő buszra, rajtunk kívül egy néni és egy körülbelül korunkbeli fiú állt a buszmegállóban. Beszédbe elegyedtek, melyikük hova megy, majd egyikük felhozta a témát "Hallottad, hogy új tanítónénik érkeztek?" erre a másik: "Igen-igen, állítólag nagyon fiatalok." És még valamit beszéltek rólunk. Aztán jött egy busz, de az nem oda ment, ahova mi, szóval nem szálltunk fel rá, de gondoltuk, akkor már kihasználjuk a hírességünket, és beszédbe elegyedtünk a nénivel, megkérdeztük, hova megy, és hogy hol kell leszállnunk, ha egy bizonyos helyre akarunk eljutni Vásárhelyen. Gondoltam, ez mindenkinek jó lesz. Nekünk azért, mert hasznos infókhoz juthatunk, neki pedig azért, mert híresek vagyunk, és utána mesélgetheti majd bárkinek, hogy ő beszélt is velünk, és még azt sem tudtuk, hol kell leszállni. Szóval lesz pletykatémája a néninek. Mert egyébként itt a nevelőkön és a gyerekeken kívül nem beszélünk senkivel, és állítólag itt nagyon unatkoznak az emberek, szóval viszonylag érthető, hogy kíváncsiak ránk.

Egyébként leszámítva azt, hogy egyre változatosabb helyeken találunk magunkon égési sérüléseket és szálkákat, szinte minden sokkal jobban megy, mint az első 3 napban.

Mielőtt elköszönnék, szeretnénk kiírni egy pályázatot, amire nagy szeretettel várjuk a kreatív megoldásaitokat.
Általában krumplit eszünk pityókával. Hétköznap a nénik főznek, de hétvégén mi (vagyis inkább Tia, én még csak segítek neki), és minden étel finomra sikerül, csak a kályha sajátos adottságai miatt sose az lesz belőle, amit elsőre terveztünk. Vagy nem olyan lesz, ahogy elgondoltuk. A nénik pedig azt mondják, hagyjunk nekik mindig egy kicsit, és ezzel is vizsgázunk náluk, hogy milyet főzünk. Elrontott kaja pedig nincs, csak ugyebár más nevet kell adni neki. Néha gondolkodunk, mit mondjunk, amikor a nénik majd megkérdezik, hogyan készítettük, vagy, hogy mi ez. Kicsit érdekes volna azt mondani, hogy "ez sültkrumplinak indult, de inkább krumplipüré lett belőle", ezért döntöttük el, hogy kiírunk egy krumplis ételnév-pályázatot, hogy legyen mit mondanunk a néniknek. A legkreatívabb versenyző nyereménye egy eredeti, erdélyi gyújtós lesz, ami a leghasznosabb dolog e vidéken. A megoldásokat kommentben várjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://macicsemege.blog.hu/api/trackback/id/tr214211135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Berkut 2012.02.26. 23:19:51

1. bumburnyák

krumpló
krumplis kása
burgunyus
sült csicsóka

ppp.pompas 2012.02.29. 21:05:04

Pityókás pityoka
Nigerus Pityokus
Aporusz Burgunyusz
Szocped manna...........:)
ugy érzem.....VENI ,VIDI,VICI! :)

Berkut 2012.03.01. 11:02:48

picit túlkomplikáltad, de szép próbálkozás :D

Karmi 2012.03.05. 23:07:47

Köszönjük szépen a kreatív megoldásokat! Alig várjuk a pillanatot, amikor felhasználhatjuk őket. Sajnos nem tudtunk dönteni, de mivel csak ti ketten vagytok blogunk aktív kommentelői, mind a ketten megérdemlitek a főnyereményt. Szeretnénk továbbá buzdítani titeket, hogy ne hagyjátok abba! Odavagyunk a visszajelzéseitekért! :)
süti beállítások módosítása